Ha bármelyik jelet észreveszed, a kutyádnak sürgős segítségre van szüksége!

Kedves Olvasó! Minden kutyának megvan a maga természete. Ismerjük őket, tudjuk, hogy ők is lehetnek nyűgösek, hiperaktívak, barátságosak vagy épp „anti-szociálisak”. Mindezt, hogy észrevedd csak egy kicsit oda kell rá figyelni. Azonban, vannak olyan tipikus jelek, amelyekre jobb több figyelmet tulajdonítani, hiszen lehet, hogy ne rosszkedvű hanem beteg lett a kedvenced.

1. Megváltozott viselkedés

Ez alatt leginkább azt értem, hogyha hirtelen egyik napról a másikra történik változás.
Figyelmeztető jel lehet, hogyha hirtelen elveszti a lelkesedését a játék, séta és/vagy az étel (!) iránt!
Továbbá ilyenkor az érdektelenség mellett előfordulhat hogy nyugtalanná és/ vagy ingerlékennyé válik.
Intő jel még, ha kutyád nagyon barátságos és hirtelen egyedül akar lenni.
A betegség közeledtének vagy jelenlétének számos fizikai jele is van. Egy egészséges kutya orra hűvös, nedves, szőre fényes, az ínye rózsaszín, a szeme fényes és élén, a füle pedig tiszta és szagtalan.
Továbbá ha hirtelen magasabb a súlya, esetleg dudorok jelennek meg a bőre alatt érdemes állatorvoshoz fordulni.

2. Étvágytalan

Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, mint ahogy nálunk, ugyanúgy előfordulhat, hogy ők sem éhesek. Érdemes először megkérdezni a családtagokat, hogy nem adtak –e neki plusz falatokat, vagy esetleg ha új tápot/ ételt próbálunk ki, lehetséges, hogy válogatós és nem ízlik neki.
Viszont, ha már 1 napja nem evett a kutyánk és a fentieket kizárhatjuk, akkor érdemes állatorvoshoz fordulni. Ilyenkor nézd meg azt is, hogy a kutyád nem lázas –e ( száraz, meleg orr, reszketés-remegés). Fontos ilyenkor az 1. pontban leírtakat is nézni.

3. Elutasítja az ivóvizet

Mint ahogy nekünk is, nekik is fontosabb az ivóvíz fogyasztása, mint az ételé. Ha azt veszed észre, hogy a kutyád már pár órája nem ivott próbáld meg eltakarítani az ivótálát és adjál friss vizet neki. Amennyiben még így sem ivott, rögtön fordulj doktorhoz! Maximum 18 órát bírnak ki víz nélkül, így nem érdemes túl sokat várni. Amennyiben mégis túl sok idő telt el, akkor a dehidratáltság tüneteit kell keresnünk rajta: Elsőnek is húzd fel a bőrt a tarkóján. Hogyha nem lapul vissza rögtön, akkor gond van! A kiszáradás tünete még a ragacsos íny és a száraz száj. Nagyon fontos, hogy nyáron fokozottan figyelj oda a friss víz biztosítására!

4.Légzési nehézség

Számos egészségügyi probléma lehet, hogyha a kedvenced köhög, tüsszög, kapkodja a levegőt, esetleg más módon küzd a levegő vétel során. Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, okozhatja ugyanis egy egyszerű megfázás, fertőzés, de akár allergia is. Az én kutyám, asztmás, így hogyha felizgatja magát, akkor elkezdi kapkodni a levegőt és nem jut elég oxigén a tüdejébe.
De ismerek olyan kutyát is, aki pollen allergiával küzd.
Érdemes azonban a fentieken túl akkor is orvoshoz fordulnod, hogyha szerinted csak egy megfázásról van szó. Ha nem kezeled időben, akkor ezek is súlyos sejt szövődményeket okozhat.

5.Hányás

Ez a tünet is hasonlóan működik, mint nálunk nem kell rögtön pánikolnunk. Ha túl sokat evett,vagy épp megterhelő dolgot evett a kutyád akkor rögtön ki fog jönni belőle, utána pedig már jól fogja érezni magát.
Az is lehet, hogy túl sok gyomor sava termelődik és ezt hányja ki. Hogyha viszont a hányás nem marad abba és egész nap folytatódik akkor fordulj orvoshoz.
Mindenféleképp próbáld meg vízzel kínálni a kisállatod, nehogy kiszáradás következzen be. Folyamatos hányást okozhatja akár egy ételmérgezés, egyéb mérgezés, veseelégedetlenség, vagy vírusos fertőzés.

6.Hasmenés


A hányáshoz hasonlóan, ettől sem kell rögtön megijedned. Előfordulhat, hogy az kis állatod, csak túl gyorsan majszolva eszik, így az étel is gyorsan megy át rajta. Amennyiben viszont gyakori, nézz körül, hogy nem evett-e meg mérgező anyagot. Ha igen, akkor rögtön fordulj orvoshoz. Amennyiben az ellenkezője, akkor próbáld meg helyrehozni a gyomrát. Az orvos által javasolt gyógyszerek mellett kitűnő hatása van a töknek is. A tök magas rosttartalma miatt, rögtön véget vethet hasmenésnek. Ha nem tudsz friss zöldséget szerezni, akkor a konzerv tök is segíthet, de figyelj oda, hogy ne tartalmazzon cukrot és fűszereket! Továbbá próbáld meg 1 napos diétára fogni.




7. Vakarózás

A túl sok vakarózás szintén egy figyelmeztető jel lehet.
Elsőnek is érdemes átnézni a kutyádat a bolhák miatt. Amennyiben ez a gond, állatboltban kapható bolha elleni samponnal fürdesd le a kedvenced, próbálj meg minél több bolhát eltávolítani belőle és fertőtlenítsd le a helyét. Atka és kullancs is okozhatja a tünetet, az utóbbi élősködőről egy külön cikkünk szól ( elolvasásért kattints ide)
Ha nemez a gond, akkor allergiás tünet illetve tápanyag hiány és többlet is lehet a vakarózás oka. Ekkor a bőr begyullad és a kedvenced bőre száraz, valamint piros lesz. Erre használj bőrnyugtató sampont, valamint ma már különböző bőrnyugtató krémek is léteznek az állatok számára. Továbbá próbálj ki egy új fajta tápot. Ha ez sem segít mindenféleképp kérd az orvos segítségét.

8. Farok kergetés

Néha nagyon vicces tud lenni, ahogy körbe-körbe szaladgálnak, hogy elkapják a saját farkukat. Ha sikerül, talán még az elégedett kifejezést is látatjuk rajtuk.
Viszont, szerintem már te is sejted, hogy ennek lehet egy árnyoldala is…
Sajnos annak az oka, ha folyamatosan ezt csinálja lehet a szédülés és a belső fülgyulladás is. Ezt azért csinálhatja, mert nehezen vagy nem tudja koordinálni a mozgását, koordinációját. Érdemes orvossal kivizsgáltatni, ha gyakran csinálja ezt az ebünk.



Remélem sikerült valamelyest segítenem nektek és a kutyátoknak.
Kérlek, oszd meg ezt a bejegyzést, hogy minél több gazda ismerje ez óvva intő jeleket!



Megjegyzések

  1. Biar gak capek nyari ke atas lagi, ini saya kasih link untuk belinya

    Mau tanya-tanya dulu juga silakan

    Mau daftar jadi Reseller biar langsung bisa praktik juga bisa langsung daftar Via WA 081320901042

    Obat Leukosit Tinggi

    Obat Lipoma

    Obat Kista Ganglion

    Obat Haid Tidak Lancar

    Obat Eksim

    Obat Polip Rahim

    Obat Cairan Di Paru Paru

    Obat Benjolan Di Dahi

    Obat Kelenjar Getah Bening

    Obat Kanker Otak

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések